Tarsoly zenekar

A Tarsoly zenekar 2010-ben alakult. A bandát 25-30 év közötti fiatalok alkotják. A csapat néhány tagja Galga menti származása révén lett ez a banda kiindulópontja, emellett a magyar nyelvterület minden szegmensével foglalkozunk. Megalakulásuk évében Külön díjat kaptak a tápiószentmártoni népzenei versenyen és Nívó-díjat Bonyhádon. 2011-ben a Folkbeats népzenei Tehetségkutatón 50 nevezett együttes közül kapták meg a 4. díjat. 2011-ben kiadták első lemezüket, Szombaton este címmel, amelyet egy hosszú turné alkalmával mutatták be a közönségnek. 2012-13-ban a Magyar Állami Népi Együttes vendégjátékain voltak közreműködők. 

 2013-ban a Fölszállott a páva televíziós vetélkedőnek lettek középdöntős zenekara. A 2016-ban zenei Nívó díjban részesültek. 2017-ben kiadták Patakparton című lemezünket. 2018-tól Magyarország szóló tánc és koreográfia versenyeinek rendszeres kísérői, valamint EFOT Fesztivál, a Muzsika Szigete házigazdái. 2018-ban új lemezük jelent meg, amelyet Kunos Tamás rendezett.
A Kőrösi Táncegyüttes állandó kísérő zenekara.

Borbély Zsuzsi és zenekara


 Borbély Zsuzsi - hegedű, ének

Terenyei Péter - brácsa

Solymosi Vince - cimbalom

Póczos Matyi - bőgő

Zagyva Banda


A Zagyva Banda a hazai fiatal muzsikusgeneráció meghatározó zenekara. Tagjai olyan barátok és zenésztársak, akik az elmúlt másfél évtizedes közös muzsikálásuk során egységes és egyedi hangzásvilággal megjelenő, igazi előadókká váltak. Erejük, szakmai alázatukból, fiatalos lendületükből és újszerű, friss zenei gondolkodásmódjukból ered. Emellett rendületlenül hisznek a népi kultúra közösségformáló és közösségmegtartó erejében. 

Király Miklós és zenekara

Pálházi Bence Bandája

A banda 2012 óta muzsikál együtt. Leginkább a budapesti táncházak látogatói számára lehet ismerős a zenekar, mely alakulása óta több különböző helyen is rendszeresen tart táncházakat, folkkocsmákat nagy sikerrel. Alkalmanként a fővároson kívül is muzsikálnak gyermek és felnőtt táncházakat egyaránt. Emellett állandó kísérői a Magyar Táncművészeti Egyetem néptánc tagozatának. A tánc alá való muzsikálás a zenekar számára igen fontos és nemes feladat, hiszen ezek azok az alkalmak, amikor muzsikájukat annak eredeti funkciójában játszhatják. A táncosokkal, együttesekkel való közös munkát is nagyra értékelik.
A zenekar tagjai mindannyian a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének volt és jelenlegi hallgatói. Céljuk a Kárpát-medencei vonós népzene stílushű előadása és minél szélesebb közönség elé való eljuttatása. Repertoárjuk a Kárpát-medence igen nagy területét lefedi.